Címlap
Köszöntjük weblapunkon
PDF Nyomtatás E-mail
Idén is nagy sikerrel rendeztük meg a Kakasfőző fesztivált. 
 
 
 
 
é 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Rendkívüli teljesítmények születtek ezen a rendkívüli napon.
 
Köszönet a Kecskemét Alsószéktóért Egyesületnek a verseny megszervezésérét és lebonyolításáért.
Gratulálunk minden résztvevőnek és iskolának, akik segítettek a rekord felállításában.
Elismerés minden rekordernek, akik minden fantáziánkat felülmúlták. 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
  
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 .
 
 

Az Alsószéktói Melinda parkban gyönyörű játszótér várja az apróbbakat, csúszdával, s mindenféle játszóeszközzel.  

A játszótér körül egy 680 m hosszú futópálya található. Sokan látogatják a rendszeresen karbantartott, s évente mulccsal felújított pályát. Az idén nagyszabású fejlesztés történt a futópályán, ami valószínűleg minden futni szerető lakos számára örömöt jelenthet.

Napelemmel működő LED-es világítás került a futópálya köré, így a sötétedés után is kiválóan használható.

Az átadás megünneplése céljából indítjuk a 24 órás futást. Október 4-én szombat reggel 10 órakor indul a rajt, majd 24 órán keresztül folyamatos futást tervezünk a pályán. A jelentkezők néhány kör megtételére, a sportosabbak fél vagy egész órás futásra vállalkozhatnak. Legfontosabb, hogy egész nappal, s éjjel legyen futó a pályán. A célba október 5-én 10.00-kor érkeznek a futók.   
 
 

 
 
 
 
 
..
.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Képek 1. >    Képek 2. >   Képek 3. > 

 

 

 

 
 
 
 
 
 
 
 
  
Hajnalig tartott az  EGYESÜLETI BÁL...  
  

Képek 1. >    Képek 2. >   Képek 3. > 

 

 

 


 
 
 

Disznóvágást rendezett a kecskeméti 12. számú egyéni választókerület

Városrészi Önkormányzata és az Alsószéktóért Egyesület

a Helvéciai úton lévő Kanyar Büfében. …     Bővebben > 

Képek 1. >     Képek 2. > 

 

 Képek 3. >

 

 

Képek 4. > 


 

 

Idén is megrendezésre került az Évbúcsúztató ünnepünk.

Képek 1. >     Képek 2. > 

 

  

 

 

  

ALSÓSZÉKTÓI VIGASSÁG 2013. szeptember 7.     

Képek 1. >     Képek 2. > 
  Képek 3. > 
 
 
 

Sportpályát építettünk a  Kiskőrösi út mellett   

 Képek >  

 

  

 Képek >  

 


 
 
 
 
 

Városrészi Hírmondó 2013. szeptemberi száma 

 
 
 
 
 
 

 

Megjelent a Városrészi Hírmondó 2013. májusi száma 
 
 
 
  
 

Az egyesület tagjai és a segítő lakosok ezen a tavaszon

is rendbe hozták a Melinda parkot 

  
   Képek  >>   
   
 

 

Szuper jól sikerült az idei EGYESÜLETI BÁL...  
  
Képek 1 >>     Képek 2 >> 
   
 
 
 

Rengeteg élelmiszer-adományt sikerült gyűjtenünk...

  
 Képek >>     
   
 
 
 
   
 

 

Megjelent a Városrészi Hírmondó 2012. novemberi száma 
 
 
 
 
Képek I. >>    Képek II. >>   
   
 
.
. 
.
 
 
 
Képek I. >>    Képek II. >>   
   
Képek III. >>  Képek IV. >>  
 
.
.
 
 
Megjelent a Városrészi Hírmondó 2012. augusztusii száma 
 
 
 

...

.

Szeretettel köszöntjük a Bíró Lajos utcai Óvodájában

 

Bíró Lajos Utcai Óvoda

Kecskemét 6000

Bíró Lajos u.22

Tel.: 76/493-905

 

weboldalunk: http://www.faluresz.alsoszekto.hu/ovoda/indexfooldal.html 

 

Igazgató Asszony: Alföldyné Dobozi Eszter

Intézményegység vezető: Simon Andrásné

Tagóvoda vezetője: Csató Lajosné

 

 

 Óvodánk bemutatása:  .

 

 

A Bíró Lajos Utcai Óvoda a Szeleifaluban, családi házas, zöldövezeti környezetben található.

1976-ban épült s tervezőjét dicséri, hogy ennyi év elteltével is korszerűnek számít. . . .                                        bővebben>

 

 

 

 

Nézze meg az előző év eseményeit! . . .           archívum>

 

 

 

 

 

 
PDF Nyomtatás E-mail

A Kecskeméti Művészeti Óvoda Általános Iskola, Középiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Kodály Zoltán Ének-zenei Iskolája

– mint ahogyan az átszervezés, összevonás előtt is – városi beiskolázású iskola.  Körzethatára az egész városra terjed ki. Így valamennyi városrészből jönnek diákok. Természetesen az Ön által megjelölt területről is. Az innen származó diákok száma arányaiban nem nagyobb, mint a többi városrészből valóké. A szülők általában nem az iskola közelsége miatt választanak bennünket, ha a környékről is beiratkoznak hozzánk, hanem azért, mert hisznek – velünk együtt – abban, hogy a Kodály Zoltán nevéhez kötődő zenei nevelés hasznos lehet a gyermekeiknek. 

 

Bővebben...
 
PDF Nyomtatás E-mail

 Akik sokat tesznek a városrész nyugalmáért 

2002-ben alakult meg a Szeleifalu-Kiskecskemét Polgárőr Egyesület. Akkor 20-25-en fogtak össze a térségben élők közül, hogy maguk tegyenek a közbiztonság javítása, javaik védelme érdekében. S bár meglehetősen szerény anyagi feltételek mellett kezdték meg a munkát, az eredmény hamar megmutatkozott. A lelkesedés és a térségben élők javuló közérzete új polgárőröket, támogatókat és segítőket állított az ügy mellé.
Bővebben...
 
PDF Nyomtatás E-mail

Egy címer születése    

 

  Augusztus első hetének péntek estéjén rendhagyó részönkormányzati gyűlést tartottunk.

Hét órára volt megbeszélve a találkozó, vendégszeretetéről messze földön híres elnökünknél, Sípos Lászlónál. Ki előbb, ki később érkezett, a várakozást pedig kettes – hármas csoportokba verődve, beszélgetéssel töltöttük.

 

Tóth Tibor barátommal és képviselő társammal épp családjával töltött toszkánai nyaralásának élményeiről értekeztünk, amikor vendéglátónk egy hatalmas, gőzölgő bográccsal a kezében kilépett az udvarra. Valamennyi beszélgető elhallgatott és kezében lévő poharát magasba emelve üdvözölte az elnök köszöntő szavait. Majd illedelmes sorban állást követően szedtünk a mennyei illatú kakaspörköltből, galuskából. Jutott hely mindenkinek a hosszú asztaloknál.

Bővebben...
 
PDF Nyomtatás E-mail

Akikre büszkék vagyunk

Csapó Lajosné több évtizedes pedagógusi munkásságát Kecskemét Városért Oktatási Díj adományozásával ismerte el a közgyűlés. Évike húsz évvel ezelőtt lépte át először a Bíró Lajos utcai Óvoda küszöbét, azóta több száz szeleifalui kisgyerek cseperedett iskolássá a keze alatt. Ma már az sem számít ritkaságnak, amikor az egykori óvodás a saját gyermekét bízza Éva nénire.
Bővebben...
 
PDF Nyomtatás E-mail

Csurka József ereiben zöld vér folyik

A Csurka kocsma több mint egy egyszerű vendéglátóhely.  

Ez a név fogalom a Szeleifalu sportszerető közönsége körében, tulajdonosa, Csurka József pedig közismert, népszerű személyiség. 1992-ben nyitotta meg a presszót otthona szomszédságában, miután megszűnt a munkahelye. Annak idején nem volt túl sok vendéglátóegység ezen a környéken, így hamar népszerű lett az új közösségi találkozóhely, amely egy-egy fontosabb sportesemény: meccs, Forma I-es futam alkalmával megtelik élettel. Mindamellett Csurka József tulajdonost szenvedélyes gyűjtőként is ismerik a környéken.
Bővebben...
 
Hirdetés
Copyright © 2016 alsoszekto. Minden jog fenntartva.
A Joomla! a GNU/GPL licenc alatt kiadott szabad szoftver.
Fordította a Magyar Joomla! Felhasználók Nemzetközi Egyesülete
 
majusfa_alsoszekto.gif

Tábortűz

tabortuz.gif

Hirdetés

Kiemelt weblapok:
No images